Az Alapítványról

Alapítványunk elsősorban a vérsejtek és vérképző őssejtek, a daganatos betegségek, valamint az immunológiai betegségek kutatását és gyógyítását támogatja. Az Alapítvány 1993-ban jött létre, majd 2004-ben közhasznú szervezetté alakult. Elsődleges célunk a tudományos kutatások támogatása, ösztönzése, ezen belül főként a szakemberek képzésének elősegítése, így ösztöndíjak biztosítása. Emellett azonban Alapítványunk különös figyelmet fordít az említett betegségek újszerű gyógyítási módjainak pontosabb megismerésére, valamint a diagnosztika és a kezelés legmodernebb módszereinek fejlesztésére is.

Az adott betegre szabott, gyakran igen költséges gyógyító módszerek ma már számos új lehetőséggel bővültek, de megismerésük és alkalmazásuk odafigyelést, emberséget, és természetesen anyagi forrásokat is igényel. Szakterületünkön éppen ezekre a lehetőségekre fektet súlyt a Vérsejt Alapítvány. Határterületek tevékenységeit próbáljuk egységbe ötvözni, támogatjuk új eljárások kidolgozását és azok gyakorlati alkalmazását. A kutató munkába diákokat, fiatal kutatókat vonunk be, akiket az Alapítvány ösztöndíjjal támogat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!